Amikor először telepítettem babérmeggy sövényt, én is abba a hibába estem, amibe szerintem nagyon sokan: azt néztem, hogyan mutatnak a növények az ültetés napján. Azt szerettem volna, hogy minél hamarabb zöld fal legyen belőlük, ezért sűrűbbre tettem a töveket, mint kellett volna, és azt gondoltam, hogy egy örökzöld, erős növény majd úgyis alkalmazkodik.
Néhány év elteltével derült ki, hogy a babérmeggy valóban hálás növény, de sokkal szebb lesz, ha már az indulásnál a kifejlett méretével számolunk.
Az első két év fontosabb, mint gondoltam
A frissen ültetett babérmeggy még nem az a szárazságot viszonylag jól viselő bokor, amit egy idősebb példánynál látunk.
Az első nyarakon nálam egyértelműen azok a tövek fejlődtek gyorsabban, amelyek rendszeresen kaptak mélyebb öntözést. Nem napi néhány deciliter vizet öntöttem a törzs mellé, hanem ritkábban, de úgy locsoltam, hogy a teljes gyökérzóna átnedvesedjen.
A felszínes locsolással az a problémám, hogy látszólag minden rendben van, néhány centiméterrel mélyebben azonban már száraz lehet a föld. Ilyenkor a fiatal gyökerek pont ott nem kapnak elegendő vizet, ahol szükségük lenne rá.
A Kertikék részletes babérmeggy útmutatóját ezért is tartom jó kiindulópontnak: a Kertikék a növényt nem egyszerűen gyorsan növő sövényként mutatja be, hanem a fény-, víz- és talajigényét is együtt kezeli.
Ma már nagyobb helyet hagynék a tövek között
Az első évben nagyon csábító sűrűn ültetni.
A kis növények között hatalmasnak tűnik az üres hely, és azt érezzük, hogy évekig nem lesz belőlük valódi sövény.
A valóságban néhány év alatt egészen más arányok alakulnak ki.
Az erőteljesebb fajták széles oldalhajtásokat növesztenek, a szomszédos tövek pedig hamar összeérnek. Ha túl közel kerültek egymáshoz, belül egyre kevesebb fényt kapnak, rosszabb lesz a légmozgás, és sok száraz levél halmozódhat fel a sűrű belső részekben.
Ma már inkább vállalnám, hogy az első két évben kicsit ritkábbnak látszik a sövény, de hosszú távon minden növénynek maradjon elegendő tere.
A mulcs nálam sok öntözést megspórolt
Az egyik legegyszerűbb változtatás a talajtakarás volt.
A növények köré szerves mulcs került, ami nyáron mérsékelte a talaj felmelegedését, és jelentősen lassította a kiszáradást.
Arra azonban figyeltem, hogy ne kupacoljam közvetlenül a hajtások tövéhez.
A mulcsnak a gyökérzónát kell védenie, nem a növény tövét folyamatosan nedvesen tartania.
Napos fekvésben különösen nagy különbséget tapasztaltam. A takaratlan talaj felszíne gyorsan kiszáradt és felmelegedett, a takart részen viszont sokkal tovább megmaradt a nedvesség.
A metszést sem halogatnám
Eleinte azt szerettem volna, hogy minél magasabb legyen a sövény, ezért hagytam a legerősebb hajtásokat szinte akadálytalanul felfelé nőni.
Ezzel viszont azt értem el, hogy a növények gyorsan magasodtak, de az alsó részek kevésbé sűrűsödtek.
Ma már a fiatal babérmeggyet is formáznám.
Nem drasztikusan, hanem a hosszú hajtások enyhe visszavágásával. A növény erre több oldalhajtással válaszol, így tömörebb alapot épít.
Ez elsőre lassabb növekedésnek tűnhet, valójában néhány év után sokkal szebb növényfalat eredményez.
A sövény alja legalább olyan fontos, mint a teteje
A másik tanulságom, hogy a sövény formájára is érdemes figyelni.
Ha folyamatosan szélesebb lesz felül, mint alul, a felső lomb egyre jobban árnyékolja az alsó részeket. Ennek következménye lehet a felkopaszodás.
Ezért én enyhén keskenyedő felső részt alakítanék ki, hogy a fény az alsó hajtásokhoz is eljusson.
A babérmeggy szerintem azért lett ennyire népszerű, mert valóban sok mindent elvisel, és megfelelő gondozással látványosan fejlődik.
De a „strapabíró” nem ugyanazt jelenti, mint a „gondozás nélkül is tökéletes”.
Ha az első két-három évben megfelelően öntözzük, nem ültetjük túl sűrűre, takarjuk a talajt és időben elkezdjük alakítani, később sokkal kevesebb munkával tartható szép állapotban.
Ha most kezdeném elölről, én nem a minél gyorsabb kétméteres sövényt hajszolnám.
Inkább olyan alapot építenék, amelyből öt-tíz év múlva is egészséges, alul-felül sűrű növényfal marad.
